Amikor utazásról van szó, akkor a biztosítás elengedhetetlen része a kiruccanásnak. Hiszen hogyan máshogy lehetnénk biztonságban, minthogy van egy jó utazási vagy egy nemzetközi egészségbiztosításunk. Amikor nem csak nyaralni megyünk, hanem hosszabb időt akarunk eltölteni távol a hazánktól, akkor pedig különösen nagy szükség van rá.
Akár üzleti útról, akár digitális nomád létről van szó, a lényeg, hogy sose szálljunk fel úgy a repülőgépre, hogy ne kötöttünk volna magunknak valamilyen biztosítást.
Mit kell tudni az utazási egészségbiztosításról?
Ahogy a nemzetközi, úgy az utazási egészségbiztosítás célja is az, hogy fedezetet nyújtson a külföldi tartózkodás esetén. Ez azonban rövidebb távra szól olyanoknak, akik csak ideiglenesen hagyják el az országot. Általában tartalmazza a sürgősségi orvosi ellátást, az orvosi evakuálást, azaz a mentést, valamint a poggyászbiztosítást és az utazásmegszakítást és lemondást.
Ezzel kapcsolatban azonban tudni kell, hogy nem terjed ki a már meglévő betegségekre, emellett a fedezet csak az utazás időtartamáig szól. Aki tehát valamilyen panasszal indul útnak, az felejtse el, hogy a biztosító bármit is térít ezzel kapcsolatban a számára.
Mire jó a nemzetközi egészségbiztosítás?
Ez már egy hosszabb távra szóló szolgáltatás, azok számára, akik huzamosabb ideig, esetleg állandó jelleggel külföldön tartózkodnak. Ez lehet egyetemista, nyugdíjas, üzletember, aki távol a hazájától dolgozik. A biztosítással kapcsolatban jó hír, hogy kiterjed az átfogó orvosi ellátásokra, a megelőző ellátásra, de tartalmaz kiegészítő szolgáltatásokat, mint szemészet, fogászat, mentális egészségügyi problémák kezelése. De talán, ami a legfontosabb, hogy széles körű földrajzi lefedettsége van, tehát sok esetben több országban is érvényesíthető.
Fontos tudni, hogy a nemzetközi MediHelp egészségbiztosítás minden esetben rugalmas és személyre szabható, ezáltal minden egyéni igénynek megfelel. Lényeges szempont az ország, hiszen míg nyugaton drága lehet egy orvosi ellátás, addig keleten ez kevesebbe kerül. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy Európáról vagy más kontinensről van szó, hiszen utóbbinál bizony mélyebben a zsebbe kell nyúlni.
Miben térnek el egymástól?
Ahogy említettük, az előbbi rövidebb távra szól, míg utóbbi hosszabbra. Ez talán a legfőbb különbség a kettő között. A másik eltérés, hogy az utazási egészségbiztosítás főleg a sürgős esetekben nyújt ellátást, ezzel szemben a nemzetközi párja átfogó szolgáltatással biztosítja a kényelmünket külföldön. Ebbe beletartoznak a rutin- és a megelőző ellátások is.
Amit még fontos tisztázni, hogy az utazási biztosítás a legtöbb esetben célországra vagy régióra érvényes, ezzel szemben a nemzetközi biztosítás szinte bárhol érvényesíthető. Ez viszont azzal jár, amit már említettünk, hogy nagy eltérések lesznek az árak között.
Melyiket válasszuk?
Utazási egészségbiztosítás azok számára nyújthat megoldást, akik rövid távra terveznek nyaralást vagy üzleti utat. Tökéletes védelmet nyújt a váratlan balesetek, betegségek esetén. Aki viszont hosszabb távban gondolkodik, kiköltözne egy időre egy másik országba, annak sokkal jobb választást lesz a nemzetközi egészségbiztosítás.